top of page

Bejelentkezés

A foglalkozásokon való részvétel bejelentkezéshez kötött.

A bejelentkezési űrlap kitöltése után felvesszük Önnel a kapcsolatot.

Esetleges lemondását kérjük, hogy emailben vagy telefonon jelezze felénk.


„A gyász nem dolgozható fel úgy, ha megkerüljük; szembe kell néznünk vele.”


Albert Y. Hsu


Nincsen élet halál nélkül – így szinte mindannyian megtapasztaljuk, milyen elveszteni egy szeretett hozzátartozót. Az ilyenkor feltörő erős érzelmek és változások mindannyiunk számára nehézséget okoznak, ami teljesen természetes.

A veszteséggel való szembenézés, az ezzel járó érzelmek megélése és feldolgozása nem egyszerű feladat, de nagyon fontos az egyén lelkiállapotának és boldogságának szempontjából.

Ha úgy érezzük, elakadtunk, nehéz egyedül megbirkóznunk a kialakult helyzettel, érdemes segítséget kérni, mert nagyban megkönnyítheti a gyásszal való megküzdést.​​

A gyászfeldolgozásról

A csoportról

A gyász feldolgozásában nagy segítséget jelent, ha tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül érzéseinkkel, valamint, ha megoszthatjuk azokat. A csoport célja, hogy érzelmileg biztonságos közeget teremtsen, ahol megoszthatjuk, így jobban megismerhetjük a bennünk zajló folyamatokat.

 

Ezen kívül keretet adunk a gyászfolyamatunknak és alkalmazunk olyan technikákat, amik segítséget jelenthetnek ezen az úton. A módszer lényege, hogy segítsen érzelmeinket felismerni, elfogadni, feldolgozni és segítse a veszteség utáni új identitás kialakítását.

Magamról

Érzékeny lelkivilágú ember vagyok, akit mindig is foglalkoztatott a problémák megoldása, a lelki konfliktusok feloldása. Hiszem, hogy az élet nem gördít elénk akkora akadályt, amelyet ne tudnánk legyőzni, legyen az bármennyire is fájdalmas.

Ha szembenézünk életünk nehézségeivel, akár egy hozzátartozónk elvesztésével, az elsőre ugyan nagyon nehéz feladatnak tűnhet – de a megoldás sokkal erősebbé és boldogabbá tesz bennünket. Abban szeretnék segíteni az embereknek, hogy a legnehezebb helyzetekben is szembe tudjanak nézni az érzelmeikkel, megtalálják önmagukat és a problémáikra a megoldásokat.

Gyászfeldolgozó csoportunkban szeretném megmutatni a közösség erején keresztül, hogy nem vagyunk egyedül érzelmeinkkel és problémáinkkal a gyászfolyamat során sem és mekkora segítséget jelenthet számunkra ez a támogatás.

Fati_kep_edited.png
bottom of page